A mai nap korán indítottam, ha már itt vagyok szeretnék minél többet kihozni belőle, ezért már 8-kor elhagytam a szállást és útra keltem. Mivel sokminden még nem volt nyitva ilyenkor, ezért leginkább külső helyszíneket próbáltam célba venni.
Első állomás a Handwerhof volt, ami egy kis zárt udvar, régies stílusú házakkal, melyben különböző mesterségek termékeit lehet megvásárolni. Kicsit lehúzás szaga van, de maga a hely, ettől jól nézett ki, főleg így turisták nélkül.

Ezt követően, gyorsan beugrottam egy peksekbe, reggeli gyanánt némi peksutit és kávét magamhoz venni, majd irány tovább.
Következő állomás a lorenzkirche volt, ez egyike a város impozansabb templomainak. Mivel itt a templom sem nyit korán, ezért nem tudtam bemenni, csak kintről csodáltam meg.

Mivel még mindig volt bőven időm amíg bármi is kinyisson, ezért a városban, folyóparton császkáltam egy kicsit, és hát sikerült pár igazán jól mutató helyre is akadni, főleg a folyó mentén levo elbűvolő híd tetszett nagyon, de persze a városban is akadt pár aranyos épület.




Miután kicsaszkaltam magam elindultam a haupmarkt irányába. Ez az a hely, ami decemberben helyet ad Európa legszebb karácsonyi vásáranak, de ilyenkor sincs hiány árusokbol, forralt bor, és karacsonyfadisz helyett, most zöldség, gyümölcsöt lehet kapni.
l
Szintén a piacon lehet megtalálni a schönnen brunner szökőkutat, mely leginkább egy óriási gótikus szoborkompozicionak tűnik, melyből nem igazán sajnálták ki az aranyat sem

Végül a téren belül eljutok a Tourist info irodáig, mely aktuális célpontom volt. Itt gyorsan vásárolok is egy nünberg kártyát, ezzel 2 napig ingyen megnezheto a város összes múzeuma, és ingyenes a tömegkozlekedes, összesen 28 euróért. Sokat gondolkoztam rajta, hogy van-e értelme, de úgy gondoltam, hogy mivel viszonylag sokat akarok megnézni a városból meg fogja érni.
Eutàn ismet akad böven idom Amit eljon a 10 ora es barmi ki is nyit rzert hat folytattam barangolasom, gondoltam megnezem az Albert Dürer, alias Ajtóssy Dürer házat, ahol a magyar felmenőkkel elő festő élt, és a város nagyrészével szemben sértetlenül beszélte át a ii. Világháborút.

Vegre ejlott a 10 ora. . Mivel 11.15re volt idōpontom a földalatti pincek turà we sawra ezért elötte Meg gyorsan beugrottam a jjátekmúzeumba. Es ténylegesen a jatékok tortédnetenrk can szentelve,. Bar kicsiknek vslsmivel több lehetőség adodik a( egy emellet ó házként funkcionál) nagyobbak is megtalálhatják itt a!I erdekli ōket.
Akadnak 19. Századi babahazak, kézzel készített hasonló korú játékok, vadutmodellek és ősi vetítő gépek is.
Most következzen néhány példa, azért nemelyt látva azt kell mondjam elég furcsa gyerekkora lehetett némely gyereknek.


A jatekmuzeumot elhagyva indultam is a földalatti túrára. Ez egy szervezett túra volt, napi 1x indult angol nyelven és a nünberg kártyával teljesen ingyenes volt, csak előre kelett foglalni a Tourist irodában.
Idegenvezetőnk gyorsan el is mesélte, hogy a város alatti homokkő réteget teljesen atszövik a pincsrendszerek, egészen 4 emelet mélyen, ugyanis annak idején minden sorfozdéhez kötelezően tartozott a sör fozeshez nélkülözhetetlen pince is, ahol nyáron jegtombokkel hűtve biztosítottak a sör erlelesehez szükséges hőmérsékletet.

Az egyes pinceket aztán a iim világháború alatt osszekototték, és egy hatalmas légvédelmi bunker alakították ki belőle, így segítve hogy a város lakossága atveszelje a bombazasokat.
A túra földalatti része után, betekintést nyerhettünk a jelenlegi fozde mukodesebe.

Majd legvégül a whisky erlelőbe is betonthettünk. Itt külön érdekesség, hogy lehetőség van egyedi hordóban saját whiskyt készíttetni, csupán ki kell várni hozzá azt a 3-4 évet míg kellő képen megér. Egyébként a helyre belepve már messziről érezhető az erős whisky aroma.

A túra végén még lehetőség volt egy decinyi kóstoló elfogyasztására a hel, i sorból, nyilván nem hagytam ki az alkalmat, gyorsan meg is toltetem a poharam és indultam is ebédet vadászni, hisz dél múlt már.
Mivel még bőven terveztem programot a napra, nem akartam sok időt vesztegetni az ebédre, a helyi junk foodra esett a választás, ami lényegében 3db sült kolbász, mustárral l, ketchuppal egy zsömleben. Hát mi ne mondjak azért erősen odaver barmely hot dognak.

A mai postban ennyi fért bele, a nap második fele és a második nap holnap érkezik. Lesz itt szó várrol, nácikról, miért érdemes előre asztalt foglalni szombat estére, és még sok minden masrol.




